Amiért már minden vasárnapom más lesz..

Ott állok a nappali közepén. Mindenki a bőr ülőgarnitúrán ül, és hatalmasakat nevetnek a stand up comedyn. Valóban vicces, de én nem tudok nevetni. Nézem a szüleimet és a testvéreimet, olyan gondtalanok. Felszabadultan nevetnek, és ebben a pillanatban semmit sem kívánok jobban, minthogy én is ilyen önfeledten tudjam élvezni az adást. De én nem tudom, én más vagyok. Én nem nevetek, mert a hasam görcsbe rándul folyamatosan ha arra gondolok, hogy holnap újra iskolába kell mennem. Így teltek a hétköznapjaim. Reggel-este gyomorgörcs a másnap miatt. A péntek és a szombat valamelyest jobb volt, de olyan hamar eltelt hogy minden vasárnap azt kívántam bárcsak vissza repülhetnék az időben. Emlékszem ahogy állok az iskola folyosóján és azon gondolkodom, hogy tudnék szabadulni. Bármi áron…

Még mindig nehezen gondolok vissza ezekre az emlékekre, de tudjátok, már örömmel teszem. Örömmel, de nehezen. Egyrészt mert mióta édesanya vagyok, már másról szólnak a vasárnapjaim, másrészt pedig nehezen, mert fájdalmas emlékek ezek.

Számomra az anyaság a világot jelenti. Egy olyan szabadságot, amit elmondani nem tudok. Ha az előző bejegyzéseimet is olvastátok, ott leírtam, hogy mindig is tudtam, hogy fiatal anya szeretnék lenni. Tudtam, hogy én majd csak az anyaságban tudok kiteljesedni, ez fog boldoggá tenni, ez fog segíteni a nőiességemben és így is lett. Egy boldog, állandóan mosolygó, kiegyensúlyozott, egészséges kicsi lánynak vagyok az édes anyukája. És minden napomat bearanyozza, minden együtt töltött nap egy boldogság. Én máshogy élem meg az anyaságot. Én tudom értékelni! Persze lehet, hogy csak a fent említett kis emlék részlet miatt, ezt nem tudom biztosan, de azt tudom hogy én igenis értékelem. Nagyon kevés anya értékeli és nagyon kevesen élvezik ezt a pár évet ami nekünk megadatott. Hiszen tényleg csak pár évről beszélünk, és ezt igenis ki kell használni!! Én szeretném kihasználni hogy a kislányommal lehetek minden nap, és szeretném hogy ebben a majdnem 4 évében, ő is megtapasztalhassa hogy milyen amikor még minden vasárnap más. 🙂 Fog majd eleget óvodába, iskolába járni, és bizony az egész életét végig fogja dolgozni.

Nagyon bizakodom abban, hogy neki nem kell átélnie azt amit nekem, és remélem hogy neki később sem okoz majd ekkora fejfájást az iskola és a hétköznapok állandó malomkereke, de ha igen, akkor legalább már tudni fogom hogy segítsek neki. Mindig azt éreztem, hogy sok mindenre nem tanítottak meg engem ezek az évek amiket konkrétan végig szenvedtem, de ha másra nem is volt jó, legalább megerősített és tudom, hogy hogy lehet segíteni valakin, aki hasonló gondokkal küzd.

Most ebben a kis bejegyzésben fejeztem ki a hálám és a boldogságom. A boldogságom, hogy anya vagyok és minden napom lehet szép ha azt akarom. 🙂 Illetve ez a bejegyzés egy felvezető is volt, hiszen szeretném tudatni, hogy a fentebb olvasható emlék részletemnek lesz folytatása, ugyanis eldöntöttem hogy szeretném magamból kiírni a múlt fájdalmait, és ezzel erőt adni azoknak, akik esetleg hasonló gondokkal küzdenek. Megszeretném írni hogy én hogy találtam kiutat a rendszeres piszkálódásokból és szeretném ha minden bántalmazott tudná hogy igenis van fény az alagút végén. Remélem hogy velem tartotok! 🙂 Azt még nem tudom hogy ennek a kis sorozatomnak új blogot indítok-e vagy esetleg itt teszem majd mindig közzé, de mindenképp tájékoztatlak majd benneteket erről.

Szép vasárnap estét nektek! 🙂